Hogyan válasszunk függönyöket és szőnyegeket a könnyűszerkezetes házunkba?

Izgalmas élményben lehet részünk, amint beköltözhetővé válik könnyűszerkezetes házunk. Persze lesznek izgalmak bőven, bukkanók is jöhetnek, de összességében nagyon kellemes élmény lesz, különösen azután, ha már mindennel kész vagyunk, és a kiterjedt családdal, barátokkal pezsgővel koccintunk a házavatón. De ne szaladjunk ennyire előre.

Lehet, hogy üres lakásba kell költöznünk, amit nekünk kell majd berendezni, de az is elképzelhető, hogy hozzuk magunkkal a bútorainkat. Vagy azért, mert olyan állapotúnak találjuk őket, hogy érdemes megtartani, vagy pedig azért, mert ragaszkodunk hozzájuk.

Az ok végül is mindegy, de az szinte biztos, hogy a régi függönyök és szőnyegek helyett újakat kell vásárolni, mert azok mérete, színe, stílusa nem illik könnyűszerkezetes házunkba. Az sem utolsó szempont egy függöny- és szőnyegcserénél, hogy ezzel teljesen más hangulatot tudunk varázsolni akár a már megszokott bútoraink köré.

Egy jól megválasztott függöny, vagy egy jól elhelyezett szőnyeg keretet ad otthonunknak, egyedivé, lakályossá teheti azt, szinte felöltözteti a szobát. Jól meg kell gondolnunk, hogy melyik helyiségbe milyet választunk.

Ezt még vásárlás előtt kell átgondolni, nehogy esetleg a bőséges kínálatot látva, beleszeretve egy függönybe elcsábuljunk, és csak otthon derüljön ki, hogy a szín, a stílus vagy a méret nem megfelelő, nem odavaló, és mégsem tetszik.

Befolyásolja a teret

Egy jól megválasztott függöny képes arra, hogy megváltoztassa a szoba méretét. Persze ez nem centiméterekben értendő, de látszólag szélesítheti, vagy magasíthatja azt. Az is fontos szempont a függönyválasztásnál, hogy a függönnyel mi a célunk.

Csak a belátást szeretnénk meggátolni, vagy a napfény beáramlását is? Van esetleg roló, reluxa, egyéb árnyékoló is? Mert ettől is függ, hogy milyen anyagú legyen a függöny. Bármi is a célunk vele, a karnist lehetőleg soha ne a falra, hanem a plafonra szereljük fel. Teljesen másképp mutat egy függöny, ha a karnis a mennyezeten van, mintha a falon.

Elsősorban látványosan magasabbnak mutatja a helyiséget, mint a valóságban, ezáltal a szoba is meghittebb lesz. A függöny esése is szebb, lágyabb, ha egy kicsit magasabbról lógatjuk. Illetve nem töri meg a falat sem.

Különösen akkor fontos a mennyezetről való lógatás, ha a függöny az erkélyajtó előtt van. Az ilyen rögzítés lehetőséget ad arra, hogy könnyebben el tudjuk húzni azt az ajtó útjából, ha közlekedni szeretnénk, vagy csak a napfényt szeretnénk beengedni a szobába.

A magasan rögzített függöny télen-nyáron jó szolgálatot tesz, mert jobban védi a szobát a hidegtől, de ugyanakkor a meleget sem engedi be. A szélesebb ablakoknál is optimálisabb megoldás, ha a karnis magasan van, mert ezáltal megnyúlik a tér, hangulatosabb a szoba. Nemcsak a nappaliban, a hálóban, de az étkezőben is szebben mutat így a függöny.

Ha könnyűszerkezetes házunkban van olyan helyiség, melynek egyik fala ívelt vonalat ír le, akkor vásárolhatunk olyan karnist is, mely ezt követni tudja. Az arra helyezett függöny különleges hangulatot fog adni a szobának.

Karnis választása

Az sem mindegy, hogy milyen karnist választunk. Hangsúlyozni szeretnénk annak szerepét, vagy inkább eltüntetnénk azt. Figyeljünk a választásnál arra is, mennyire nehéz a függöny, amit el kell bírnia. Egy vastagabb függönynek, különösen, ha az a földig ér, már komoly súlya van.

Választhatunk fém, azaz alumínium vagy acél karnist, de műanyagból is nagy a választék. Az összhangra is ügyeljünk, egy könnyed, laza esésű csipkefüggönyt semmiképp ne egy robosztus karnisra akasszunk.

Célszerű, ha az elhúzás segítése érdekében zsinóros elhúzószerkezetet is szereltetünk fel. Ennek akkor van különösen nagy jelentősége, ha a szoba belmagassága és az ablak is nagyméretű.

Függönyválasztás

Ha nincs radiátor az ablak előtt, akkor olyan függönyt válasszunk, ami majdnem leér a földig. Kellemes hatást kelt, ha a nagy ablakfelület előtti függönyt félrehúzzuk, és egy szalaggal, bojtos zsinórral, vagy egyéb módon ívelten oldalra rögzítjük.

Egy jó sötétítő függönnyel akár még a redőnyt is kiválthatjuk. Figyeljünk rá, hogy a sötétítő függöny anyaga olyan legyen, melynek az ablak felé mutató lapja úgy nevezett black out béléssel rendelkezik. Ezek rugalmas, sokféle színű és fényzáró anyagból készülnek.

Ellentétek vonzásában

Hogy milyen színű, mintájú függönyt válasszunk, az alapvetően a falak színétől és a bútoroktól függ. Amennyiben a legnagyobb bútordarab, ami általában a kanapé robosztus méretű, és a mintája is domináns, akkor ahhoz mindenképp egy szolidabb, mérsékelt, pasztell árnyalatú sötétítőt válasszunk.

Ha ragaszkodunk a mintás sötétítőhöz, akkor inkább az aprómintásak valamelyikét vásároljuk meg. A függöny mintájában mindenképp legyen olyan árnyalat, ami megegyezik a fal színével. Esetleg varrathatunk a függöny anyagából díszpárnát is, a falon lógó függöny anyagának visszaköszönése feldobja a szoba hangulatát.

És még mindig az ellentétek – ha napfényes a szobánk, jöhetnek a hideg színek, és fordítva. Ha inkább sötét, északi, keleti fekvésű a helyiség, akkor a melegebb színek között válogassunk.

Amennyiben ragaszkodunk a mintás függönyhöz, akkor ne a teljes függöny legyen olyan. Vagy a tetejére, vagy az aljára varrassunk a mintával harmonizáló színből egy 3-4 tenyérnyi széles, egyszínű bordűrt. Meg fogjuk látni, hogy így mennyivel előnyösebben mutat függönyünk, mert a bordűr visszafogottabbá teszi az összképet.

Ha megvan a sötétítő, akkor már csak a hozzá illő sima függönyt kell kiválasztani. Természetesen lehetnek kivételek, de ha mintás, karakteresebb a sötétítőnk, akkor egy lazább, világos függöny illik hozzá, illetve egy egyszínű sötétítőhöz nyugodtan tegyünk fel egy markánsabb, akár anyagában mintás áteresztő függönyt.

A függönyvásárlás nehézségei, buktatói

Csak látszólag egyszerű könnyűszerkezetes házunkba függönyt vásárolni. A legnagyobb körültekintés ellenére is belefuthatunk egy-két hibába.

Vásárlás előtt nemcsak az ablakot kell lemérni, de azzal is számolni kell, hogy milyen magasról fog lógni. Ugyanis, ha ezt a távolságot nem vesszük figyelembe, akkor biztos, hogy rövidebb lesz a függönyünk. Vannak olyan függönyök is, melyeket mi magunk is méretre vághatunk, varrhatunk.

Ha nem érezzük magunkban az elszántságot, akkor varrónőhöz is vihetjük. Illetve vannak olyan üzletek, ahol megrendelhetjük a felhajtást. Érdemes azonban előbb hazavinni, és otthon bejelölni a méretet, majd utána visszavinni és felszegetni. Így elkerülhetjük a téves mérést.

Mint már szó volt róla az elején, célszerűbb a földig érő függöny, hacsak nincs például előtte a kanapé. Minél kisebb a szoba, annál inkább legyen hosszú a függönyünk, hogy ezzel is magasabbnak tűnjön a helyiség.

A függönynél nemcsak a hossz-méret számít. Azért, hogy szépen redőzzön, a szélességén sem szabad spórolni. Legalább a mért szélesség két és félszeresét kell megvennünk, mert a beráncolás sokat felvesz az anyagból. Ha pedig azt szeretnénk, hogy túlérjen az ablak szélén, akkor azt a távolságot is bele kell számítani.

Számokban kifejezve ez úgy néz ki, hogy ha 3 méteresre szeretnénk kihúzni a függönyt, akkor legalább 7,5 métert kell vennünk. Amennyiben olyan az anyag, hogy a szélét be kell szegetni, akkor még legalább 10 cm-t rá kell hagynunk.

A túl széles ablaknál praktikusabb megoldás, ha két darab függönyt teszünk fel, így azok középen széthúzhatóak.

Ha megvásároltuk a függönyt, és a varrás is kész, akkor már csak szépen fel kell akasztani. De ne feledkezzünk meg arról sem, hogy ha gyűrött, akkor előtte át kell vasalnunk, vagy gőzölnünk. Esetleg fel is tehetjük, ha van egy olyan vasalónk, amellyel függőlegesen is tudunk vasalni. Ezt a lépést nem érdemes kihagyni, ugyanis magától nem fognak kisimulni a ráncok. Nincs annál csúnyább, mikor egy szép függöny gyűrödten lóg.

Viszont vigasztaljon bennünket az a tudat, hogy – hacsak nem dohányzunk könnyűszerkezetes házunkban, és nem lakunk túl poros környéken – akkor ezt a munkát csak egy negyedév múlva kell újra megcsinálnunk. Illetve még ez sem biztos, ugyanis, ha gyűrődésmentes anyagú függönyt vásárolunk, és ügyesen mossuk-szárítjuk, akkor az is lehet, hogy nem is lesz szükség annak vasalására.

A függönyök nagy részér szinte csak öblíteni kell egy kis mosószerrel, azaz elegendő 30 fokon kimosni, majd a leggyengébb fokozaton centrifugálni. Szárítógépbe egyáltalán ne tegyük be. Kiteregetni sem szükséges. Amint lejárt a mosási idő, vegyük ki a gépből, és egy alapos kirázás után azonnal akasszuk vissza a helyére, ahol szépen kilógja magát.

Ha másnap mégis gyűröttnek látjuk, akkor sajnos nem úsztuk meg a vasalást.

Szintén volt már szó, hogy egy jó teherbírással rendelkező karnist kell vásárolnunk, ami elbírja függönyünk súlyát. Ezért jó, ha ezt a két dolgot egyszerre vásároljuk meg, hogy a végén ne járjunk pórul. Ha ugyanis találunk egy ízlésünknek megfelelő karnist, amit már előre megveszünk, akkor mindenképp annak teherbírásához kell igazítanunk a függönyvásárlást.

Más megoldások

Ha nem vagyunk függöny-pártiak, emiatt ne érezzük kínosan magunkat. Amsterdamban például nincs az ablakokon függöny, bárki bármikor beláthat, az emberek azonban mégsem bámulnak be mások ablakán. A holland mentalitásra a nyitottság a jellemző, nem bánják, ha más benéz, belát az otthonukba, mert úgy gondolják, nincs takargatni valójuk. Erős bennük a közösségi érzés.

Amennyiben csak maga a függöny nem tetszik, de árnyékolni, belátást megakadályozni mégis szeretnék, akkor válasszunk más megoldást ennek elérésére. Ilyen lehet például a szalagfüggöny, reluxa, vagy esetleg a homokfúvott üveg, ablakmatrica.

Ezzel is különlegessé, egyedivé, stílusossá tehetjük könnyűszerkezetes házunkat.

Milyen a jó szőnyeg

A szőnyegről is különbözően gondolkodnak az emberek. Egyesek el sem tudják képzelni lakásukat nélküle, míg mások ki nem állhatják. Pedig egy szép és jól elhelyezett szőnyegnek is megvan a maga funkciója.

A szőnyegnél is alapvető dolog a jó méret meghatározása. Mivel a szőnyeget mindig úgy kell elhelyezni, hogy a kanapé első lábai azon álljanak, szinte biztos, hogy nagyobbra van szükségünk, mint amit elképzelünk. Vásárlás előtt tehát mérjük meg, hogy mekkora az a hely, ahova szánjuk.

Ha fotel is található a szobában, akkor annak teljes terjedelme a szőnyegen legyen. Ha több fotelünk van, akkor mindegyik azon álljon. Tehát ha vásárláskor dönteni kell a különféle méretű szőnyegek között, akkor inkább a nagyobbat válasszuk – természetesen csak akkor, ha tudjuk, hogy az be fog férni a szobába.

A tisztíthatóság is fontos szempont, hiszen a szőnyeg magába zárja a szennyeződéseket, ezért nemcsak a felületét, de az alatta lévő burkolatot is rendszeresen porszívózni kell. Cserébe kellemes rajta járni, ha valamit leejtünk, az nem fog eltörni, illetve gyermekünk sem töri össze magát rajta.

Tehetünk szőnyeget a nappaliba, a gyerekszobába, a hálószobába, de akár a konyhába, előszobába is. Ha szükséges, bártan használjunk alatta csúszásgátló alátétet, esetleg a szélekhez ragasztócsíkot a felkunkorodás elkerülése érdekében.

Megosztás

Díjmentes építési konzultáció

    Elfogadom az Adatkezelést

    Elérhetőségek
    Legfrissebb írásaink

    Ajánlott bejegyzések

    Vissza az összes íráshoz