Itt az ősz, ideje a nagytakarításnak

Akár tetszik, akár nem, lassan itt az ideje, hogy elbúcsúzzunk a nyártól. Vége a fullasztó nappaloknak és éjszakáknak, a kánikulának, szabadságnak. Újra indulnak a dolgos hétköznapok, az iskola, óvoda, egyre inkább beszorulunk a lakásba. Itt az ideje, hogy ráhangolódjunk az őszre, és felkészítsük magunkat az új kihívásokra.

Nemcsak nekünk kell felkészülni, könnyűszerkezetes házunk és kertünk is arra vár, hogy felfrissítsük, alaposan kitakarítsuk. Nem érdemes elkapkodni, inkább naponta szánjunk rá pár órát, nem kell egy nap alatt végeznünk mindennel, hiszen nem kerget a tatár.

A takarítás nagyon jó alkalom arra is, hogy amíg tisztul a lakás, a gondolatainkat is rendezni tudjuk. Közben nyugodtan elmélkedhetünk az élet nagy dolgain, levezethetjük a felgyülemlett feszültséget. Minél feszültebbek vagyunk, annál intenzívebben fogjuk például a kádat súrolni, és ez jó hatással lesz a kádra és a lelkivilágunkra is.

Kiválthatjuk vele például a napi edzést is, ha megfelelő intenzitással dolgozunk. Közben hallgathatjuk kedvenc zenénket, vagy akár egy nyelvtanulási gyakorlófeladattal, hangos könyvvel is szórakoztathatjuk magunkat. Nyugodtan élvezhetjük a meditációs zene nyugtató hangulatát is, ahogy épp kedvünk tartja.

Takarítás megkezdése előtti feladatok

Mielőtt nekiugrunk az őszi nagytakarításnak, érdemes azt egy kicsit előkészíteni annak érdekében, hogy majd jobban tudjunk haladni. Nézzük meg, hogy mennyi és milyen tisztítószer, eszköz áll rendelkezésünkre. Ha porzsákos porszívónk van, van-e hozzá pótzsák, vagy használható-e még a felmosófej, a súrolókefe.

Nem jó, ha takarítás közben derül ki, hogy elfogyott az ecet, vagy a szódabikarbóna. Igyekezzünk környezetbarát tisztítószereket beszerezni nemcsak környezetünk megóvása érdekében, hanem saját és családunk egészsége miatt is. Nem mindegy ugyanis, hogy hypószagban úszik-e majd a lakás, hanem kellemes, például mentolos illatban.

A takarítás megkezdése előtt mindenképp rakjunk rendet, mert nincs annál rosszabb, mikor belebotlunk egy kupac vasalatlan tiszta ruhába, vagy kupleráj van a gyerekszobában. A nagy munka megkezdése előtt vasaljunk, pakoljunk, mosogassunk el, tisztítsuk ki a cipőket is. Vegyük le a függönyöket, és azokat is mossuk ki.

Ne felejtsük el az örök szabályt, mindig fentről lefelé és bentről kifelé haladjunk.

Kezdjük a munkát a hálószobában

Valószínűleg találunk pókhálót, akár látjuk azt, akár nem. Ezért először a plafont, a falakat, ezek találkozását, illetve a sarkokat portalanítsuk egy tollseprűvel. Óvatosan távolítsuk el, mert ha régóta ott van, akkor sok por, piszok rakódik rá. Ha folt maradna a helyén, akkor próbáljuk meg lemosni, ha ezt a fal lehetővé teszi, esetleg leradírozhatjuk. A porszívó is jó szolgálatot tehet az eltávolításban, nyom nélkül, könnyedén leszippanthatjuk vele a pókhálót.

A pókot azonban lehetőség szerint próbáljuk megmenteni, mert hasznos állat – megölés helyett inkább tegyük ki a lakásból.

Ezt követően a szekrények tetejével folytassuk, majd jöhet az ablak, és ha van, akkor előtte a redőny, reluxa, egyéb árnyékoló.

Az ágyat alaposan porszívózzuk ki, ha kiemelhető a matrac, akkor annak minden oldalát. Előtte gondoljuk végig, hogy hány éve használjuk az ágybetétet, mert lehet, hogy az már megérett a cserére.

Mindezek után már csak a padló felporszívózása, felmosása van hátra.

Nappali, gyerekszoba, vendégszoba

A hálószoba után érdemes a nappalival, illetve, ha van, akkor a vendégszobával kezdeni. Első körben itt is a pókhálózással indítsunk. A világításról se feledkezzünk meg, a lámpaburákat is át kell törölni. Ha tudjuk, akkor húzzuk el a bútorokat, szekrényeket, hogy azok hátát is letakaríthassuk. Kenjük át a bútorokat ápolószerrel, a polcokat is töröljük át alaposan, a könyveket hordjuk ki, és csapkodjuk össze, ne porosan kerüljenek vissza.

A technikai berendezések, televízió, számítógép se maradjon ki a sorból, ezekre is ráfér egy tisztítás. A kárpitos bútorokat porszívózzuk ki alaposan. Természetesen az ablakok és a padló itt sem maradhat ki. A szőnyegeket mindkét oldalát porszívózzuk ki alaposan.

Aztán ugorjunk neki a gyerekszobának. Nem egyszerű mutatvány, függetlenül attól, hogy hány éves a „kicsikénk”. Ha még óvodás korú, akkor azért, ha pedig kamasz, akkor azért. Az itt uralkodó állapotokra általában egy szó jellemző, mégpedig az, hogy káosz. Kivételek persze mindig vannak. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, ha nem katasztrófa sújtotta területről beszélünk.

Ha már itt is rendet raktunk, akkor általában könnyebb dolgunk van, az eljárás hasonló, mint a többi szoba esetében. De itt alaposabban kell a polcokat, szekrényeket, azok tetejét lemosni, áttörölni. Ha popsitörlőt használunk, akkor azzal hatékonyabban tudjuk a felületekről a zsírfoltokat eltávolítani.

Érdemes nagyobb, egymásra helyezhető dobozokat beszerezni, és abban tárolni a játékokat, egyéb elpakolni valókat. Érdemes átlátszót venni, hogy lássuk annak tartamát, vagy írjuk fel az elejére, hogy mi található benne. Ha még nem tettük meg, akkor most van itt az ideje a selejtezésnek, ami nem feltétlenül kidobást jelent. A jó állapotú és nem használt játékokat, ruhákat, könyveket, eszközöket érdemes felajánlani, erre már nagyon sok úgy nevezett „zero waste” csoport alakult.

Az íróasztalt, székeket is törölgessük át, de előtte nagyobb gyermekünket kérjük meg, hogy – ha még addig nem tette meg, – akkor ő pakolja el a dolgait, mert ha mi tesszük meg, valószínűleg soha többet nem talál meg semmit.

Az ágytakarókat, mosható díszpárnákat, plüss játékokat is nyugodtan dobjuk be a mosógépbe, de ha összességében nagyon sok ilyen van, akkor jobban járunk, ha egy önkiszolgáló mosodába visszük az egészet.

Konyha, kamra, étkező

Ennek a helyiségnek a takarítása szintén nem lesz könnyű és egyszerű feladat, mert hiába takarítjuk nap mint nap, a zsíros gőzök olyan helyekre is lerakódnak, amire nem is gondolnánk.

A munka itt is a selejtezéssel, pakolással kezdődik. Érdemes könnyűszerkezetes házunk kamráját takarítás előtt átnézni, hogy tartunk-e benne olyat, aminek már lejárt a szavatossági ideje, mert akkor épp itt az ideje, hogy attól megszabaduljunk.

A takarítás során ne felejtsük el, hogy a konyha veszélyes üzemnek számít, mert sok olyan berendezés, eszköz van benne, amit körülményes takarítani. Mielőtt egy elektromos gép tisztításába kezdenénk, először áramtalanítsuk azt. Ez éppúgy vonatkozik a hűtőgépre, mint a sütőre, vízforralóra.

Azért is igényel nagyobb figyelmet itt a takarítás, mert mi is könnyen megsérülhetünk. Mindig legyünk nagyon körültekintőek, óvatosak. Amíg itt dolgozunk, semmiképp ne legyen élelmiszer a pulton, főzőlapon, sütőben.

A már jól bevált sorrenden ne változtassunk, haladjunk itt is fentről lefelé – részben azért, mert a por is így száll, illetve, ha tartunk egy bizonyos sorrendet, akkor kisebb az esélye annak, hogy valami kimarad.

A mennyezeti és egyéb lámpák, világító testek igazi pormágnesek, sokat képesek összegyűjteni. Először tehát ezek lemosásával kezdjük, majd jöhet a szekrények teteje. Ha van feltéve valami, amit már egy ideje nem használtunk, nyugodtan dobjuk ki (pl. üres üveg), hiszen szó szerint csak a port fogja.

A polcokról is vegyünk le mindent, töröljük át magát a polcot is, illetve azt is, ami rajta van, majd tisztán tegyünk vissza mindent. Okosan pakoljunk, a ritkábban használt dolgok kerüljenek hátra, a mindennap használatban lévők pedig előre.

A konyhabútorok felülete talán a legpiszkosabb, hiába takarítjuk azt viszonylag rendszeresen. Itt egy kis áttörlés és bútorfény nem segít, ezzel alaposabban kell foglalkozni. De ez nem azt jelenti, hogy durván essünk neki, és kárt tegyünk benne.

Ha rendszeresen takarítjuk a konyhaszekrényt, akkor elegendő lehet egy mosószeres szivaccsal való áttörlés, ha azonban már makacs zsírosodás lépett fel, akkor ennyi nem lesz elég, komolyabb eszközt kell bevetni. Zsíroldót ne használjunk, mert azzal tönkre tesszük a bútor felületét, illetve az az egészségünkre is káros. Inkább a már jól bevált házi praktikákkal próbálkozzunk.

A mosószóda a barátunk, bátran használhatjuk erre a célra is, nemcsak mosáshoz jó. Ez kifejezetten környezetbarát, ugyanakkor nem kíméli a zsíros szennyeződést sem. Meleg vízben kell feloldani, és ezzel lemosni a felületet. Ha épp nincs kéznél, akkor mosószappanos szivacsot is használhatunk, amit aztán ecetes vízzel töröljünk át. Végső esetben vessük be a csodafegyvert, a szódabikarbónát. Az elérhetetlenebb helyekre is benyúlhatunk, ha egy elhasznált fogkefét használunk erre a célra.

Ha kényesebb a konyhaszekrény felülete, akkor szivacs helyett mikroszálas törlőkendőt használjunk, mert ez nem fogja megkarcolni a felületet.

A konyhaszekrények belsejét is törölgessük át, és a benne található edényeket is sikáljuk meg. Jöhet aztán a fűszertartó, egyéb polcok, fiókok.

Amint ezzel elkészültünk, akkor folytassuk a hűtőgép, mikrohullámú sütő, kávégép, mosogatógép megtisztításával.

A kárpitos bútorokat porszívózzuk, esetleg nedves kendővel töröljük át.

Itt is a porszívózás és a felmosás az utolsó mozzanat.

Fürdőszoba, mellékhelyiség, előszoba

Folyamatos takarítás mellett is akad dolog itt épp elég. Selejtezzünk itt is, majd tisztítsuk meg az ablakot, a csempéket, a kádat, mosdót, tükröt. Ecetes vízzel hatékonyak lehetünk, de kezünk védelme érdekében használjunk gumikesztyűt. A WC csészét is súroljuk ki alaposan kívül és belül. Itt már használhatunk drasztikusabb eszközöket. Ne öblítsük le azonnal, hagyjuk pár órát hatni a tisztítószereket.

Az előszoba porszívózásával, felmosásával fejezzük be a munkálatokat.

Ha mindennel végeztünk, akkor az összes kilincset, villanykapcsolót, ajtókereteket, ajtókat töröljük át, mossuk le, és nekiállhatunk az ablaktisztításnak.

Hatékony ablaktisztítás

Látszólag nehéz munka, de egy kis odafigyeléssel könnyebbé tehetjük. A keretekkel kezdjük a takarítást. Itt is hasznos a mosószódás lemosás dörzsi szivaccsal. Az üvegfelületet pedig ecetes vízzel mossuk le, akkor nem marad csíkos-foltos.

Ha találunk még igazi fekete-fehér újságpapírt, akkor azzal, ha ez nem áll rendelkezésre, akkor a mikroszálas törlőkendő is jó lesz. Érdemes a belső-és külső felületet más-más mozdulattal törölni – az egyiket vízszintesen, a másikat pedig függőleges irányba – mert így látni fogjuk, ha valamelyik oldal mégis csíkos maradna.

A kimosott függönyöket érdemes még nedvesen visszaakasztani, hogy jól kilógják magukat. Az öblítő kellemes illatát az egész házban élvezni fogjuk.

A kert felkészítése az őszre, télre

Ha már belül ragyog könnyűszerkezetes házunk, akkor itt az ideje, hogy a kertet is rendbe tegyük. Fontos, hogy ezt még a fagyok beállta előtt megtegyük, és segítsünk a növényeknek, hogy téli álmot tudjanak aludni, és majd tavasszal újraéledve ismét harsogó zölddé varázsolják kertünket.

Először gyűjtsük be a virágok magvait, hogy tavasszal elültethessük őket újra, illetve ássuk ki a virághagymákat, és teleltessük őket. A nyáron kitett virágokat vigyük vissza a házba.

A kertben is végezzünk alapos takarítást, a támasztékul szolgáló karókat húzzuk ki, tisztítsuk, fertőtlenítsük, és úgy tegyük majd el. A lehullott virágmaradványokat, faleveleket, gyümölcsöket gereblyézzük össze. A beteg növényeket is szedjük össze, semmisítsük meg. A komposztba mindig csak egészséges növény, gyümölcs és zöldségmaradványokat tegyünk.

Ha maradt még gyümölcs a fákon, azt szedjük le. Szükség esetén most van itt az ideje az utolsó fűnyírásnak is.

Ha már van régi, használható komposztunk, akkor azzal terítsük be a kertet, hogy tavasszal a föld tápanyagban gazdag legyen. A veteményes trágyázására külön figyeljünk oda.

Most lesz itt az ideje az új csemeték elültetésének. A hiányzó sövényt is most pótolhatjuk, illetve ültethetünk rózsabokrot, gyümölcsfákat is. A metszésről se feledkezzünk meg. Az úgy nevezett felkupacolásnak is most van itt az ideje, a rózsatövekre, érzékeny gyümölcsfákra, mint például a füge nagyon kell vigyázni, hogy télen ne fagyjon el a gyökerük. Az összeszedett falevél erre is jó lesz.

Végül az üres cserepeket, kerti szerszámokat, balkonládákat is pakoljuk el.

Ha van kerti tavunk, akkor azt is téliesíteni kell. Vannak, akik leeresztik a vizet, és a benne lévő halakat egy nagy tartályban tartják tavaszig. Ha erre nincs lehetőségünk, akkor tisztítsuk meg a vizet a növényi maradványoktól, egyéb szerves anyagoktól, hogy azok ne rohadjanak bele a vízbe, és a szűrő berendezést se terheljék feleslegesen. Használhatunk lombvédő hálót is már kora ősztől kezdve. A szűrőt is téliesíteni kell, a szivattyút érdemes kivenni, hogy ne érje kár. 8 fok alatt a halakat már nem kell etetni, mert nem igényli a szervezetük.

A madáretetőket pedig kezdjük el felújítani, hogy a hideg beköszöntével már csak eleséggel kelljen megtölteni.

Megosztás

Díjmentes építési konzultáció

    Elfogadom az Adatkezelést

    Elérhetőségek
    Legfrissebb írásaink

    Ajánlott bejegyzések

    Vissza az összes íráshoz