Tél a könnyűszerkezetes házban és körülötte

A tél közeledtével egyre kevesebb a szabadtéri program, így a nyári és az őszi időszakhoz képest sokkal több időt töltünk az otthonunkban. Ahhoz, hogy kellemes légkört teremthessünk magunk körül, nem árt néhány alapvető dologra kellő figyelmet szentelnünk.

A penész, vagy a beköltöző rovarok egyaránt sok bosszúságot és kellemetlenséget tudnak okozni. Íme néhány egyszerű tipp, amelyek segítségünkre lehetnek a házban és a ház körül a hideg hónapok során.

A szellőztetés fontossága

A megfelelő szellőztetésre különösen télen kell nagy hangsúlyt fektetni. Két dolgot kell egy lépésben megoldani. A szellőztetést, azaz a levegőcserét, és azt, hogy ezzel a tevékenységünkkel ne hűtsük ki könnyűszerkezetes házunkat.

Bármennyire is hideg van, bizonyos időközönkét szükséges, hogy alaposan kiszellőztessünk annak érdekében, hogy az elhasznált és párás levegő újra friss legyen, hiszen télen sokkal több párát lehelünk ki, mint más évszakban. Egy négytagú család naponta akár 10 liter párát bocsát ki légzése során, ami miatt a levegő elhasználódik. A helyzetet a lakásban való ruhaszárítás tovább rontja, ugyanis így még magasabb lesz a páratartalom, ami nem tesz jót a tüdőnknek. Az elhasznált levegő szellőztetés nélkül nem fog távozni, mert az ajtók és az ablakok – figyelemmel az energiatakarékosságra – szinte légmentesen zárnak. A friss levegőt azonban mindenképp be kell juttatnunk, különben nem tud az agyunk hatékonyan működni, szervezetünk nem jut megfelelő mennyiségű oxigénhez, az esetleges légúti tüneteink súlyosbodni fognak. Egy idő után azt észleljük majd, hogy feszültek, idegesek, ingerlékenyek leszünk, kedélyállapotunk jelentősen romlik. Sajnos az, hogy egyre több időt töltünk olyan zárt térben, ahol nem fordítanak kellő figyelmet a szellőztetésre, előidézi, hogy egyre nő az asztmában és allergiában szenvedők aránya.

A párás levegőnek sajnos van még egy nagyon nagy hátránya, nevezetesen az, hogy a pára könnyen lecsapódik a hidegebb felületekre, tehát elsődlegesen a kültérrel érintkező falakra, ami sajnos penészedést okoz, amit a későbbiekben nehéz lesz megszüntetni. Ennek elkerülése érdekében ügyeljünk arra is, hogy a külső falakra lehetőleg ne tegyünk bútort, szekrényt, mert ez is elősegíti a penész kialakulását.

A légkondicionáló berendezések használatával is óvatosan bánjunk, mert ezek is káros anyagokat juttathatnak a lakásunk levegőjébe, ha nincsenek rendszeresen karbantartva. A főzés és tisztálkodás során is kerülnek szennyeződések a légtérbe.

Vásároljunk egy szárítógépet, mert a mosott ruhák lakásban való teregetése is jelentős mértékben növeli a páratartalmat. Ősszel és télen is lehet a szabadban szárítani a kimosott ruhákat, mert a szél és a hideg hatására távozik a víztartalom jelentős része, így már csak a kicsit nyirkosabb ruhát kell tovább szárítanunk, amiben akár a vasalás is segíthet.

Hogyan érdemes szellőztetni?

A fűtés kezdetekor kell a leginkább figyelni a levegő páratartalmára, mert ilyenkor gyakoribb a páralecsapódás, ezért ebben az időszakban gyakran, akár óránként is érdemes szellőztetni egy-két percig, hogy csökkenjen a lakásban a páratartalom. Ne aggódjunk, ettől nem fog lehűlni a lakás, a gyors szellőztetést követően hamarosan visszaáll az eredeti hőmérséklet.

A kinti hőmérséklet függvényében határozzuk meg a szellőztetés időtartamát. Minél hidegebb van kint, annál rövidebb ideig hagyjuk nyitva az ablakot. Érdemes kereszthuzatot csinálni, hogy az elhasznált levegő gyorsabban tudjon cserélődni.

Vannak olyan tevékenységek, melyek után mindenképp fontos a szellőztetés. Ilyenek például, hogy elalvás előtt és ébredést követően szükséges a szellőztetés, valamit főzéskor és az étkezést követően is. Főzésnél mindenképp használjunk fedőt. Ezzel egyidejűleg gyorsítjuk az elkészítés idejét és csökkentjük a páratartalmat. Takarítás után is mindig csinálunk kereszthuzatot.

Érdemes csukott fürdőszoba ajtónál zuhanyozni, hogy a pára ne terjedjen át könnyűszerkezetes házunk más helységeibe. Ha van ablak, résnyire hagyjuk nyitva. Fürdést követően lehetőség szerint töröljük szárazra a padlót és a csempét, csaptelepeket, ezzel is csökkentve a páralecsapódást. Később azért ne feledkezzünk meg az ablak becsukásáról sem.

Védekezzünk a beköltöző állatok, például a bogarak, pókok ellen

Bár a pókok igazán hasznos állatok, mert hálójuk segítségével elkapják, majd el is fogyasztják a lakásban esetleg jelen lévő fülbemászót, szúnyogokat, molylepkéket, sőt még a csótányokat is, ennek ellenére sokan vannak, akik nem szeretnék megosztani velük az életüket vagy azért, mert irtóznak, vagy csak egyszerűen undorodnak tőlük.

Való igaz, hogy a bogarak, pókok egész évben megkeserítik az életünket, mert nagyon szívesen tanyáznak ők is könnyűszerkezetes házunkban. Ősszel fokozottan keresnek fel minket, és úgy gondolják, hogy együtt telelnek velünk. Ha szeretnénk elkerülni ezt a helyzetet, akkor bizony védekeznünk kell ellenünk.

Borsmenta a pókok ellen

Takaríthatunk akár naponta többször is, ennek ellenére biztos, hogy legalább egy pók valahol meglapul. Van egy babona, mely szerint nem szerencsés a pókot megölni. Inkább meg kell fogni, és kitenni a lakásból. Erre azonban nem sokan képesek. Nem kell aggódni, van rá egy nagyon jó megoldás. Elkerülhetjük, hogy vadászni kelljen rájuk, mert nem fognak bejönni, ha a nyílászárókat rendszeresen borsmenta olajjal permetezzük le. Ez az illóolaj nemcsak a pókok, bogarak, rovarok ellen nyújt védelmet, hanem az egerek ellen is. Ezek az állatok ugyanis nem szeretik ezt a számunkra kellemes illatot.

Íme a recept, ami kívül tartja őket: másfél egységnyi vízbe tegyünk egy egységnyi ecetet, majd 20 csepp borsmenta vagy eukaliptusz olajat. Ezt tegyük egy kiürült szórófejes flakonba, és szisztematikusan fújjunk be a keverékkel minden olyan helyet, ahol a bogarak be tudnak jutni. Különösen figyeljünk a nyílászárókra, redőnytokra, egyéb problémás helyekre.

Érdemes a konyhaablakban tartani egy cserép mentát a bazsalikom és a rozmaring mellett, mert ez utóbbi két növény illatát sem szeretik az ízeltlábúak.

Egyéb praktikák rovarok ellen

Mechanikailag is védekezhetünk ellenük, mégpedig úgy, hogy lehetőség szerint elzárjuk az útjukat, azaz szúnyoghálókat helyezünk az ablakok, ajtó elé. Így szellőztetni is tudunk úgy, hogy a rovarok kívül maradnak.

A macskákról is köztudott, hogy nagy pókvadászok, sőt, egyéb bogarakat is szívesen fogyasztanak. Azonban gondoljuk meg, mielőtt egy macskát hozunk a házhoz, mert ez felelősséggel is jár az állat felé. A pókok a gesztenyéért sem rajonganak, tehát a biztonság kedvéért ebből is elhelyezhetünk egy pár darabot az ablakpárkányon. Dekorációként is jól fog mutatni.

Dohánylevelet is beáztathatunk vízbe, ennek illatát sem kedvelik a pókok, bogarak, ha szétspricceljük.

A pókok a rendezetlen területet, sötét helyeket részesítik előnyben, mert ott találnak elbújásra alkalmas helyet. Ezért a szemetest a lehető legtávolabb helyezzük el a háztól, és a benti kukánkat is gyakran ürítsük ki. Törekedjünk arra, hogy tisztaság vegyen körül bennünket.

Érdemes a kertünket rendben tartani, hogy a ház környékét is elkerüljék a rovarok. Gereblyézzük össze a lehullott faleveleket, levágott füvet, ne legyen farakás kupac a ház környékén. A pókok szeretnek a fák lombjában, bokrok ágai között megbújni, ezért jobb, ha a ház közvetlen közelébe nem ültetjük ezeket.

Hogyan készítsük fel kertünket a télre?

Ez egy igen nehéz kérdés. Vannak, akik szinte manikűr ollóval nyírják a gyepet, hogy egyetlen szál fű se lógjon ki, és szinte egyesével szedik fel a lehullott leveleket, arra törekedve, hogy patika-tisztaságú legyen kertjük. Mások pedig az élni és élni hagyni elvet vallják, úgy tartják, hogy akkor lesz szép és viruló a kertjük, ha ott a madaraktól kezdve a vakondokon át a sündisznóig és rovarokig minden állat jól érzi magát.

Az igazság valahol a kettő között van. Az elszáradt virágokat, ágakat mindenképp vágjuk le, metsszük vissza. A füvet rendszeresen nyírjuk, és szedjük össze a lehullott levelekkel együtt, már csak annak érdekében is, hogy ne a szomszédnak kelljen, mert átfújta a szél. Egyes hagymás növényeket is ősszel kell elültetni azért, hogy tavasszal virágba boruljon kertünk, másokat pedig épp kiásni szükséges annak érdekében, hogy egy fagymentes helyen átteleltessük.

Az ősz az ültetés ideje is. Nyár végén már látható, hogy hol kopott ki a fű, melyik fa, bokor száradt ki, amit pótolnunk kell. Ha ekkor ültetünk, akkor a későbbiekben megfelelő mennyiségű vizet kaphatnak a növények ahhoz, hogy sérülés mentesen átvészeljék a telet, és majd tavasszal szépen kihajthassanak. Amennyiben zöldséget, gyümölcsöt termesztettünk, akkor a betakarításukat is most kell elvégezni. Vannak olyan zöldségfélék is, melyeket ebben az időszakban érdemes elvetni.

A gyomoktól is meg kell szabadulni, hogy tavasszal kevesebb legyen belőlük. Ha van kerti szökőkutunk, csobogónk, tavunk, ezeket most kell felkészíteni a télre, nehogy a fagykárt tegyen bennük. A műanyag kerti bútorokat be kell vinnünk fedett helyre, de előtte alaposan tisztítsuk meg, hogy tavasszal csak a port kelljen letörölni róluk. A fából készült bútorokat is tisztítsuk meg, végezzünk azokon felületkezelést, ezzel több évre meghosszabbítjuk élettartamukat.

A kerti csapok körüli teendők

Mielőtt jönnek az éjszakai, majd nappali fagyok, téliesíteni kell a kerti öntözőket, csapokat, mert különben könnyen elfagyhatnak, ami nagy kárral jár együtt. Ha azokba belefagy a víz, a fizika törvényeinek megfelelően szétvetheti a jég a vezetékeket, mert a jég térfogata nagyobb, mint a vízé. Ha a nyaralónkban történik mindez, akkor lehetséges, hogy hónapokig sem vesszük észre, hogy elszivárog egy csomó víz, amit aztán majd nekünk kell kifizetni, ha jön a számla a megugrott vízfogyasztásról. Pedig mindezt könnyű elkerülni, nem kell hozzá vízvezetékszerelő.

Víztelenítéskor a sorrendiségen van a hangsúly. első körben az aknában kell megszüntetni a vízellátást, ami a kerti csapot táplálja. Ezek után kell megnyitni a kerti csapot, és figyelni, hogy az összes víz kifolyjon belőle, és a levegő vegye át a helyét. Nem kell megijedni az ezt kísérő szörcsögéstől, mert ez csak azt jelzi, hogy megtörtént a víztelenítés. Figyeljünk arra is, hogy a csap mindenképp maradjon nyitva, legközelebb csak tavasszal zárjuk el, amikor az aknában újra ráengedjük a vizet.

Megosztás

Díjmentes építési konzultáció

    Elfogadom az Adatkezelést

    Elérhetőségek
    Legfrissebb írásaink

    Ajánlott bejegyzések

    Vissza az összes íráshoz