Miből áll egy szerkezetkész otthon?

Ha egyszer végre felépül a házunk, akkor rengeteg kellemetlenségtől kímélhetjük meg magunkat, ha már előre tudjuk, hogy mire számíthatunk. Nem mindegy ugyanis, hogyan állapodunk meg az építtető céggel, hiszen lehet szó kulcsrakész és szerkezetkész ingatlanról egyaránt.

Utóbbi kizárólag az épület alapjait jelentik, tehát a szerkezet, a falak, a lépcsők, a födém és a tetőszerkezet. Általában 40%-ös készültséget jelent, így se burkolás, se hőszigetelés, se gépészet, se pedig vezetékek és bútorok.

Ebben a cikkben eláruljuk, hogy pontosan miből is áll egy szerkezetkész otthon.

Mi az a szerkezetkész ház?

Nincs általánosan elfogadott definíció, általában megállapodás kérdése, hogy a ház milyen formában kerül átadásra. Erős átmenetek azonban itt is vannak a szerkezetkész és a kulcsrakész között. Azok számára, akik most vágnak bele az építkezésbe vagy a vásárlásba, nagyon fontos, hogy tisztában legyenek az alapfogalmakkal.

A legfontosabb azonban, hogy sose elégedjünk meg az általános kifejezésekkel. Pontosan határozzuk meg, hogy mit várunk el a kivitelezőtől, hiszen mindegyik cég számára mást jelent a kulcsrakész és a szerkezetkész ingatlan. Szerkezetkész alatt általában azt értjük, hogy megvannak az alapok, a tartófalak, van tető, cserepezés rajta, valamint befejezésre került az eresz, vannak válaszfalak és kész. Általában még az elektromos csövezés is beletartozik, de ez sem mindenhol van így.

Ami még fontos lehet, hogy mivel a szennyvízelvezetés az alap alatt kap helyet, így ez is a szerkezetkész állapothoz tartozik. Ugyanúgy, ahogy a külső nyílászárók, amik eddigre szintén beépítésre kerültek. Ha pedig betonfödém van az épületben, ott ez szintén beleszámít az alap verzióba. A kivitelezők általában úgy készítik el a szerkezetet, hogy az ügyfeleknek még bőven legyen mozgástere a kialakítással kapcsolatban. A kulcsrakész verziónál azonban már nem sok lehetőség van a nagyobb módosításokra. Kizárólag kisebb változtatásokról lehet szó.

Mennyivel kapunk többet egy kulcsrakész házzal?

A kulcsrakész ingatlanok esetében tulajdonképpen minden készen van. Felkerültek a burkolatok, megtörtént a festés, kizárólag a bútorokkal lehet már variálni. A fürdőszobába pár szaniter cseréjére kerülhet sor, de nagy változtatásokat már nem lehet végrehajtani. Fontos tehát, hogy már az elején tisztában legyünk az igényeinkkel, hiszen később már nem nagyon fogunk tudni rajta variálni.

Megfelelő szakember nélkül esélytelen

Hiába vannak saját elképzelések, pontosan tudjuk, hogy mit akarunk, ha nem találjuk a megfelelő céget vagy szakembert. Magyarországon igen nagy nehézséget jelent olyan kivitelezőt találni, aki belátható időn belül képes megvalósítani az elképzeléseinket. Szerencsére a könnyűszerkezetes házak esetében ez egy fokkal könnyebb, hiszen itt előre elkészített elemeket visznek a helyszínre, amiket aztán szinte szempillantás alatt a helyükre tesznek. Nincsen szükség senki másra, hiszen a cégek mindent vállalnak, a tervezéstől kezdve, egészen az építkezésen át a kulcs átadásáig.

Egy minden igényünket kielégítő ingatlan kiválasztása azonban hosszadalmas folyamat lehet. Minden csak attól függ, hogy mennyit enged a pénztárcánk, hiszen ha nem akarjuk évtizedeken át fizetni a hitelt, akkor nem biztos, hogy egy új zöld ház lesz a legjobb megoldás. A könnyűszerkezetes épületek sokkal gyorsabban és olcsóbban elkészülnek, így alig pár hét alatt látványos eredményeket érhetünk el. Ha tehát valakinek olyan ingatlanra van szüksége, ahol nem kell a különféle munkálatokkal és szakemberek keresgetésével küszködni.

A gyorsházak esetében egyszerűen csak ki kell választani a típustervekből azt, amelyik a legközelebb áll az elképzeléseinkhez, majd azon a céggel egyeztetve tudunk alakítani. A megbízható kivitelező aranyat ér, hiszen felméri a lehetőségeinket, tanácsokkal lát el bennünket, emellett belátható időn belül megvalósítja azt, amire más csak évek alatt lenne képes.

Megosztás

Díjmentes építési konzultáció

    Elfogadom az Adatkezelést

    Elérhetőségek
    Legfrissebb írásaink

    Ajánlott bejegyzések

    Vissza az összes íráshoz