Háziállatok a házban

A háziállatok a házban egy olyan téma, amely általában megosztja az embereket. Az egyik oldalon azok állnak, akik szívesen tartanak állatot a lakásban, és velük szemben vannak azok, aki azt vallják, hogy a szőrös kiskedvenceknek bizony kint van a helyük az udvaron.

Jócskán akadnak azonban olyanok is, akik szinte elepednek azért, hogy egy hosszú nap után farok csóválással vagy dorombolással legyenek üdvözölve, de elvetik az ötletet, mondván, hogy nem alkalmas az otthonuk a kisállattartásra, mert könnyűszerkezetes házban laknak. Pedig egy könnyűszerkezetes házban épp úgy lehet háziállatot tartani, mint a téglából épült épületekben. Egy nagy előnye például ezeknek az ingatlanoknak, hogy a belső válaszfaluk és a külső faluk is vékonyabb, és ez legalább 5-8%-kal több alapterületet eredményez, amelynek köszönhetően a kedvencünknek is több mozgástere lesz.

Ebben az útmutatónkban megpróbáltunk minden olyan tippet összegyűjteni, amelyek segítenek abban, hogy harmonikusan élhessünk a kisállatainkkal, miközben az otthonunk makulátlan, esztétikus és komfortos marad.

Hogyan tehetjük boldoggá a lakásban tartott macskánkat?

Igaz, hogy a macskák független állatok, akik szeretnek a saját feltételeik szerint élni, de a legtöbb esetben ragaszkodnak a gazdáikhoz és azokhoz, akikben megbíznak. Sőt a dorombolásuk szabályosan megolvasztja az emberek szívét.

Bár a zárt térben történő tartásuk bizonyos szempontból előnyös, de jó néhány kockázattal is együtt jár. A macskák nagyon érzékeny állatok, az életük a rutinokon alapul, így könnyen kialakulhatnak náluk viselkedési problémák, ha nem jutnak elég mozgástérhez, és nem tudják kiélni a természetes ösztöneiket. De a jó hír az, hogy némi kreativitással igazi macskaparadicsomot varázsolhatunk a könnyűszerkezetes házunkból.

Érdemes lehet például beszerezni egy puha plüssel bevont, kaparó részekkel és egy odúval ellátott, több szintes cicabútort, amely segítségével a lehető legtöbbet hozhatjuk ki az otthonunk függőleges teréből, és kielégíthetjük a macskánk természetes érdeklődését a magasság iránt. Sőt még azt is elkerülhetjük, hogy a karmai ösztönös karbantartását a kedvenc bútorainkon végezze. Annak érdekében pedig, hogy több lehetőséget biztosítsunk számára a napozásra és a szabadba történő kukucskálásra, tanácsos felszerelni még néhány polcot is. Továbbá, ha az időjárás engedi, hagyjuk nyitva az ablakokat, hogy friss levegőhöz jusson. Arról azonban mindenképpen meg kell győződnünk, hogy nem-e tud onnét leesni vagy leugrani.

Csalogassuk el “játékországba”!

Egy másik kritikus pont lehet a macskánk aktívan tartása, hiszen beltéren jóval kevesebb lehetősége van a mozgásra. Interaktív játékokkal azonban könnyedén rávehetjük, hogy ugráljon és szaladgáljon, aminek köszönhetően megőrizheti a fittségét. Itt nem kell bonyolult dolgokra gondolni, sokszor már egy egyszerű pálca vagy bot is elengedő. Ha azonban biztosra akarunk menni, akkor feltétlenül be kell szereznünk néhány macskamentával vagy macskagyökérrel megtöltött játékot is. Ezektől az illatoktól ugyanis még a leglustább macskák is felpörögnek.

Tegyük az otthonunkat igazi menedékké a kutyánk számára!

Az „ember legjobb barátja” kifejezés mindent tökéletesen összefoglal. Bár ezek az imádnivaló szőrgombócok igazi boldogságot és kiteljesedést nyújthatnak számunkra, a gondozásuk sok esetben nem olyan egyszerű, mint gondolnánk. Ez különösen igaz a beltéri kutyatartás esetében.

A kutyák imádnak a szabadban szaladgálni és játszani, de egyes fajtáknak, például a Jack Russel Terriernek a vérében van a futás. Folyamatosan ugrálnak, pattognak, rohangálnak, és rendkívül elevenek, vagyis mellettük egy pillanatra sem lehet unatkozni. Így a beltéri kutyatartás talán egyik legkritikusabb pontja a házunk padlótípusának megválasztása. A csempe gyakorlatilag karcálló, és hűvös helyet biztosít a kedvencünknek a nyári hőségben, de a fapadló is kiválasztó választást jelent – legyen akár tölgy, juhar, cseresznye, platán vagy mahagóni.

Emellett még a bútorok elrendezésének átalakítása is kiemelt jelentőséggel bírhat, hogy a kutyusunknak elegendő helye legyen a mozgáshoz és a játékhoz. A balesetek megelőzése érdekében fontos, hogy ne tartsunk törhető tárgyakat, például üvegárut és vázákat az asztallapokon vagy más, a kedvencünk által elérhető felületeken. Végül, de nem utolsó sorban nem árt elrejteni a vezetéket sem. Így a négylábú barátunk nem érez majd késztetést arra, hogy megrágcsálja őket.

A kárpit bölcs megválasztása

Egy kutyával a házban a világos színű és kevésbé strapabíró kárpit választását jobb, ha kiverjük a fejünkből. Az olyan kényes anyagok tehát, mint a selyem és a zsenília, amelyeket a kedvencünk karmai felsérthetnek, vagy a bársony, amely szabályosan mágnesként működik a kutyaszőr esetében, szóba sem jöhetnek. Helyette válasszunk inkább műbőr vagy bőr kanapét, amelyek könnyedén tisztára törölhetők, és nem szívják magukba a szagokat! De a mosható, szintetikus szövetből készült huzatok használata is jó szolgálatot tehet. Abban az esetben viszont, ha biztosra akarunk menni, akkor egy kanapé védő takaró használata is jó ötlet lehet.

Szükség van néhány óvintézkedésre

A kutyák a kíváncsi természetük miatt szeretik szó szerint mindenbe beleütni az orrukat, így a gyógyszereket és mérgező háztartási tisztítószereket feltétlenül távol kell tartani tőlük. Azonban nem csupán ezek a dolgok lehetnek potenciális veszélyforrások. Egyes virágok termése például mérgező a háziállatoknak. Tehát mielőtt a kedvencünket behozzuk a lakásba mindenképpen végezzünk kutatást, és távolítsuk el a kritikus szobanövényeket. Továbbá a kéretlen lakmározásokat elkerülendő, érdemes lehet még a szemeteskukát is lefedni, vagy egy olyan verziót választani, amely lábpedállal működik, hogy ne férhessen hozzá.

A tapsifüleseket sem maradhatnak ki a sorból

A macskák és a kutyák egyedülálló helyet foglalnak el a szívünkben, de a háziállatok világa nem csupán belőlük áll. A nyulak is igazán szuper kisállatok lehetnek, hiszen tiszták, könnyen nevelhetőek, és társaságkedvelőek. Viszont nagyon sok szeretetet, törődést és odafigyelést igényelnek.

Nyúl biztos otthon

A házban történő tartásuk ideális, mert védelmet nyújt számukra a ragadozóktól és a zord időjárási körülményektől. De a benti tartózkodás ahhoz is hozzájárulhat, hogy könnyebben felismerjük náluk a betegség vagy a sérülés tüneteit, például az étvágytalanságot, a levertséget, a bőrkinövéseket vagy a sebeket. Mielőtt azonban átadjuk az uralmat az otthonunk felett a tapsifüleseknek, nem árt néhány dologra odafigyelni.

A nyulak híresek arról, hogy szeretnek mindent megrágni. Sokan ezt a problémát úgy próbálják kivédeni, hogy egész napos ketrec fogságra ítélik őket, ami egyáltalán nem jó megoldás. Ehelyett érdemes minden olyan helyiséget nyúlbiztossá tenni, ahová szabad bejárást kapnak. Itt leginkább az elektromos vezetékek elrejtésére gondolunk. De nem csupán a kábeleket szeretik megrágcsálni, hanem a növényekbe is olykor-olykor belekóstolnak. Ez egyes virágok esetében nem jelent olyan nagy problémát, nagyon sok szobanövény azonban mérgező lehet a nyulaknak. Így tanácsos ezeket is minél előbb likvidálni.

Háztartási vegyszerek

Manapság elképesztően sokféle vegyszert használunk, hogy az otthonunkat tisztán és higiénikusan tartsuk. Ezek közül viszont nagyon sok készítmény potenciálisan káros lehet a kedvencünkre. Próbáljuk meg tehát minimalizálni a használatukat azokon a területeken, ahol a nyulak játszani fognak, és ügyeljünk arra, hogy egyetlen üveget se tudjanak megrágcsálni!

Egyéb háziállatok

A nyulak természetüknél fogva társaságkedvelő állatok. Abnormálisan viselkedhetnek, és szenvedhetnek, ha hosszú ideig magukra hagyják őket tennivaló nélkül, ezért mindenképpen párban érdemes tartani őket. Nincsen kizárva azonban az sem, hogy ne lehetne őket egy másik háziállattal is összebarátkoztatni. A siker kulcsa itt főként abban rejlik, hogy ez a korai életszakaszban, fokozatosan és folyamatos felügyelet mellett történjen meg.

Nem szabad nyitva hagyni az ajtókat és az ablakokat!

A nyulak nagyon okos állatok, ezért biztosra vehetjük, hogy ha véletlenül nyitva marad az egyik ajtó vagy ablak, akkor ki fognak szökni, és valószínűleg már csak bottal üthetjük a nyomukat. Próbáljuk meg tehát távoltartani őket a nyílászáróktól, és figyeljünk arra, hogy a látogatóink is ügyeljenek erre!

Alomra szoktatás

Talán sokunknak a legnagyobb aggodalma a nyulak lakásban történő tartásával kapcsolatban, hogy mi van akkor, ha olyan helyen végzik el a dolgukat, ahová nem kellene. Itt két megoldás létezik, és mindkettő ajánlott.

Először is fontoljuk meg, hogy a nyúl ketrecét mindig nyitva és hozzáférhető helyen hagyjuk. Így kedvencünk bármikor visszaugrálhat, hogy ott helyezze el a végtermékét. De az is egy jó módszer lehet, ha arra a területre, ahová kiengedjük újságpapírt helyezünk. Mindeközben pedig érdemes időt szakítanunk arra, hogy megfigyeljük, a tapsifülesünk legtöbbször hova végzi el a dolgát, és az alomtálcát oda helyezzük el.

Tengerimalacok – kicsik, de rendkívül aktívak és nagyon barátságosak

A tengerimalacok lebilincselő, imádnivaló és tökéletes kezdő háziállatok egy család számára. Eltarthat ugyan egy ideig, mire megszokják a közelségünket, de miután ez megtörténik, biztosak lehetünk abban, hogy sok szép pillanatot élünk majd meg velük.

Bőséges helyet kell biztosítani számukra

Ez azt jelenti, hogy a hagyományos beltéri ketrecek nem minden esetben lesznek megfelelőek. Ezért, ha van elég helyünk a lakásban, akkor érdemes lehet egy egész szobát kijelölni számukra. Arra azonban feltétlenül ügyelni kell, hogy azon az adott területen potenciálisan megszüntessük a veszélyforrásokat, és számtalan olyan lehetőséggel lássuk el, ahol szükség esetén a malackánk elbújhat. Ha ügyesen bánunk a szerszámokkal, akkor akár rámpákat is gyárthatunk számára. Abban az esetben viszont, ha egy teljesen biztonságos környezetet szeretnénk, akkor egy speciális ketrec jelenti a legjobb választást.

Ketrec pozicionálása

Bár a zárt térben tartott tengerimalacok nincsenek közvetlenül kitéve az időjárási körülményeknek, a ketrec helyét mégis gondosan kell megválasztani. Nyáron például nem szabad olyan helyiségbe rakni, ahol folyamatosan süti a nap. Némi napfényre azonban szüksége lesz a malackánknak, hogy a szervezete meg tudja termelni az elengedhetetlen D-vitamint. Továbbá a hőforrások, például a kandallók és a radiátorok is kerülendők, mert ezek a kis szőrmókok érzékenyek a hőgutára.

Jobb választás lehet egy huzatmentes, száraz és jól szellőző helyiség, amelynek megtalálása egy könnyűszerkezetes ház esetében egyszerűen megoldható, ha a hőszigetelése szórt poliuretán hab alkalmazásával készült. De a legjobb talán egy központi szoba, ahol a család gyakran összegyűlik, és szeret sok időt tölteni, mivel a tengerimalacok élvezik az emberek társaságát. Ennek ellenére a hallásuk nagyon érzékeny és alacsony a stressztűrő képességük – könnyen megijednek -, ezért a zajt mérsékelt szinten kell tartani.

Ha a háziállatok házban történő tartása mellett döntünk, akkor nem árt ismernünk a határainkat!

Végül minden azon múlik majd, hogy mit tudunk kezelni az ápolás, a költségek és az otthonunk tisztántartása terén. Fontos, hogy ennek eldöntésében legyünk őszinték és reálisak, mivel, ha nem így teszünk, akkor az sem magunkkal, sem pedig a házikedvencünkkel szemben nem lesz fair.

Megosztás

Díjmentes építési konzultáció

    Elfogadom az Adatkezelést

    Elérhetőségek
    Legfrissebb írásaink

    Ajánlott bejegyzések

    Vissza az összes íráshoz