Érdemes odafigyelni a világításra is
A készházak híresek arról, hogy nagyon jó hőszigeteléssel rendelkeznek, ezért minden évben jelentős összeg spórolható meg a fűtésszámlán. Kevesebb szó esik azonban a világításról, melyre ezekben a modern épületekben ugyanúgy szükség van, mint a téglaházak esetében.
Ha pedig már egy modern épületben lakunk, jó ötlet a legkedvezőbb megoldást keresni a világításra, mivel ezzel nem csak pénzt takarítunk meg, de a környezet védelméért is teszünk. Ebben a bejegyzésben arról lesz szó, hogy mit érdemes átgondolni a témában a vásárlás előtt.
A hagyományos izzóktól a LED égőkig
Ma már alig találni hagyományos izzókat, mivel hatalmas környezetterhelésük miatt szinte egész Európában beszüntették a gyártásukat. Ezek a körte alakú eszközök akár 60-120 Wattot is elfogyasztottak óránként, ráadásul az áram nagy része az izzószál melegedésével kárba ment. Bár százforintos boltokban még mindig kapni ilyen termékeket, ezek már általában maximum 40 Wattot fogyasztanak, igaz, nem is adnak túl sok fényt.
A klasszikus villanykörték kivezetése után a halogén izzók vették át a helyüket, melyek még mindig árampazarlónak számítanak, de már kevesebbet fogyasztanak és átlagosan 2000 órán át bírják.
A harmadik típus a széles körben kapható kompakt fénycsövek, ezek működésüket tekintve erősen hasonlítanak a hagyományos neoncsövekhez. Az élettartamuk kedvező, akár 10000 órán át is bírják, de nem tesz jót nekik, ha folyamatosan le-fel kapcsolgatják a világítást, ezért mosdóba, spájzba nem ajánlottak. Jellemzőjük még, hogy a felkapcsolásuk után kb. 1 perc alatt érik el teljes fényüket, de ezzel a hátránnyal azért együtt lehet élni.
A jelenleg legmodernebbnek számító világítástípus a led, mely számtalan változatban lapható. A szabványos E27-es foglalatba tekerhető termékek több tíz vagy akár száz apró ledből is állhatnak, ezek együtt adják azt a fényerősséget, ami a csomagolásra van írva. A technológia rendkívül kevés energiát fogyaszt, akár 8-12 Watt mellett kapunk annyi fényt, mint egy hagyományos izzóval 100 Watt fogyasztással. Az élettartamot tekintve is jó választás lehet ez a típus, mert akár 10000-25000 órán át működőképes marad, igaz, hogy az élettartama vége felé haladva veszít fényerejéből.
Melyik világítástípust válasszuk egy készházba?
Hogy egy modern készházba melyik világítástípust válasszuk, az egyedül rajtunk múlik. A fentiek alapján a legjobb megoldás a led izzó lenne, de arra érdemes figyelni, hogy nagyon eltérő minőségű árucikkek vásárolhatók meg. Az olcsóbbak már egy ezres környékén hozzáférhetők, de sokszor idő előtt tönkre mennek. Egy minőségi led égő pedig akár több ezer forint is lehet, ez jelentős költséget jelenthet az egész házra vetítve.
Alternatívát jelenthet a kompakt fénycső. Bár többet fogyaszt, mint a led égő, pár száz forintért egész jó termékeket lehet beszerezni a típusból. Rövid számolással már látható, hogy melyik világítás kedvező a családi költségvetés számára. Arra azonban figyelni kell, hogy a különféle noname internetes források hamisított termékeket is árulhatnak, így nem érdemes ezen spórolni, hogy aztán tűz vagy áramütés legyen a vége.