Milyen ingatlanvásárlási illeték-kedvezmények érhetők el?

Egy korábbi cikkünkben már írtunk az ingatlanvásárlási illetékről, vagy hivatalos nevén a visszterhes vagyonátruházási illetékről. Akkor arról is szó volt, hogy ennek mértéke alapesetben 2021-ben az adásvétel értékének 4%-a, és a vevőnek kell megfizetnie.

Azt is megemlítettük, hogy mindenféle ingatlantípus után le kell róni az illetéket, legyen szó lakásról, téglaházról, könnyűszerkezetes épületről, készházról vagy más épületről.

Ebben a cikkben arról kaphatunk információt, hogy milyen kedvezményeket vehetünk igénybe, ha ingatlanvásárlásról van szó, illetve milyen esetekben lehet elérni a teljes illetékmentességet.

Illetékkedvezmények 2021-ben az ingatlanvásárlás során

Alapszabályként az illetékmentesség akkor jár nekünk, ha ingatlancsere történik, és az újonnan vásárolt ingatlanunk értéke alacsonyabb, mint az egy éven belül eladott másiké. Egy újításnak számít, hogy ha a korábbi házat vagy lakást még nem adtuk el, de már vásárolnánk, akkor kérvényezhetjük, hogy egy évig függesszék fel az illeték kiszabását.

Ha ezen időn belül sikerül eladnunk a régi házat vagy lakást, akkor még cserének számít az ügylet, és megfelelő értékkülönbözet esetén itt is jár az illetékmentesség.

Szintén illetékmentes az adásvétel, ha házastársak között vagy egyenesági rokonok között történik. A hivatalos terminológia szerint egyenesági rokonság áll fenn azon személyek között, ahol az egyik fél a másik féltől származik. Az elődök a felmenő ági rokonok, így például a szülő, a nagyszülő és a dédszülő. Az utódok a lemenő ági rokonok, például a gyermek, az unoka és a dédunoka. Az ágak akármelyik tagjai között létrejövő adásvétel illetékmentes.

Ugyancsak nem kell megfizetni a visszterhes vagyonátruházás illetékét a telekvásárlás esetén, ha a vétel dátumát követő 4 éven belül megindul rajta egy lakóépület építése.

Új lakás vásárlásánál illetékkedvezmény jár a vevőnek, ha építési vállalkozótól vásárolja azt. A vételár első 15 millió forintjára egyáltalán nem kell illetéket fizetni, az e feletti részre pedig 4%-ot ró ki a NAV.

Az állam támogatja az első lakásukat megvásárló személyeket is, ha 35 év alattiak vagyunk, akkor ez nekünk is jár. Ilyenkor feltétel, az ingatlan ne kerüljön 15 millió forintnál többe. Ha ez is teljesül, akkor a szokásos 4% helyett kedvezményes, 2%-os illetéket kell fizetnünk a teljes vételi összegre. Van még egy további kedvezmény, ennél az egy esetnél kivételesen kérvényezhetjük, hogy a visszterhes vagyonátruházás illetékét 12 hónapos, egyenlő részletben fizethessük be.

Van még egy speciális eset, ha önkormányzati vagy állami tulajdonban lévő ingatlant veszünk meg, akkor illetékmentesség illet meg minket, a vételi ártól függetlenül.

2021-es újítás, hogy a kormány bejelentése alapján a január 1-e után CSOK segítségével vett új- vagy használt ingatlannál sem kell illetéket fizetni. Ilyen ügyleteknél az adóhivatal már ki sem rója a fizetni valót, ezért nem kell a befizetéssel és később a visszaigényléssel foglalkozni.

Megosztás

Díjmentes építési konzultáció

    Elfogadom az Adatkezelést

    Elérhetőségek
    Legfrissebb írásaink

    Ajánlott bejegyzések

    Vissza az összes íráshoz